KÉPZÉSRŐL

A Magyar Mérnöki Kamara sajnálattal állapította meg, hogy a hazai felsőoktatásban az építőgépészek és az anyagmozgató gépészek képzése a kihalás szélére került akkor, amikor a gazdasági életben egyre nagyobb szerep hárul az építőiparra, melynek gépesítettsége egyértelműen növekszik, akár a gépek darabszámát, akár azok bonyolultságát, akár pedig fajta változatát tekintjük.

Ezt, az oktatásban jelentkező hiányt igyekszünk pótolni, ezzel az Építőgépész és anyagmozgatógépész Mesteriskolával.

Az alapítók – figyelemmel az építőipari igényekre – kifejezetten átfogó, a hallgatók szakmai gyakorlatára támaszkodó képzést kívánnak nyújtani olyan mérnökök számára, akik már hosszabb ideje az építőiparban dolgoznak és ottani tevékenységüket a jövőben magasabb szaktudással akarják folytatni.

Akik a képzést eredményesen fejezik be oklevelet kapnak, közülük azoknak, akik a Magyar Mérnöki Kamarának is tagja igazolásban részesülnek ami lehetőséget biztosít az Anyagmozgató, Építőgépész és Felvonó szakmai tagozat által kezelt gyakorlati tapasztalataikkal összhangban lévő szakértői tanúsítványok egyszerűsített megszerzésére.

A kamara – más szakmákban – évek óta sikerrel alkalmazza az ilyen fajta mesteriskolai képzést a hiányszakmákban, így rendelkezünk annyi tapasztalattal, hogy jogosan bízhatunk vállalkozásunk sikerében, amit az is garantál, hogy az oktatásra, az ország legjobb építőgépészeit és anyagmozgató gépészeit kértük fel.

A kamara a mesteriskola programjáról és előadóiról minden kurzus kezdetén egyeztetéseket folytatott a közreműködő szakmai szervezetekkel. Ennek keretében, a tapasztalatokat és hallgatói véleményeket figyelembe véve most első alkalommal hirdeti meg az Építőgépész és anyagmozgatógépész mesteriskolát.

A képzés részletei:

  • Első képzési nap: 2025. október 9. (csütörtök)
  • A képzés további menetrendje itt érhető el.
  • A képzés teljes díja 600.000 Ft + ÁFA, amelyből a mérnöki kamara tagjai kedvezményben részesülnek. A részletekről itt tájékozódhat.
  • Regisztráció kezdete: (2025. augusztus 27-e, szerda 16:00)
  • Jelentkezési határidő: (2025. október 5-e, vasárnap, éjfél). A részvételnek nem feltétele a kamarai tagság, azonban alapfeltétele a felsőfokú mérnöki végzettség.
  • Helyszín: 1118 Budapest, Budaörsi út 125/a , a Magyar Mérnöki Kamara földszinti konferenciaterme.
  • A mesteriskola a felnőttképzési törvény szerint bejelentett képzés, a Magyar Mérnöki Kamara felnőttképzési nyilvántartásba vételi száma: B/2020/008514
  • A képzési napokon való személyes/online részvételről a Kamara igazolást ad ki.